Fruzs

Érdekes kísérlet indult Angliában a Hansard Society jóvoltából: a felsőház néhány tagja blogot indított. Hitvallásuk szerint szeretnének dialógust kialakítani a weben elérhető emberekkel és emberközelibbé tenni a kissé túlmisztifikált angol felsőházat. Egyelőre kérdéses, hogy ez sikerül-e nekik; a blogba beleolvasva többségében hosszas, magasztos elméleti eszmefuttatások olvashatóak, de a “bloggerek” közül kiemelkedik Lord Norton, akinek eddig rejtett blogger-vénája végre előtérbe kerülhet. Ő az, aki az olvasóknak is válaszol, hozzászólásokat generál és személyesebb hangvételt üt meg.

Az mindenesetre biztos, hogy a blog új meglátást visz a közéleti kategóriába: nem – néha azért nagyon jó meglátásokkal rendelkező – civilek írják, hanem azok, akik maguk is részt vesznek a döntések meghozatalában. Én próbaképpen eltettem a feedek közé, meglátjuk, mi sül ki belőle.

Olvasnál tovább?

• The Guardian
• Simon says
• Hansard Society

Sztrájkol a BKV – azért, hogy a vezetés vonja vissza a beígért leépítéseket, azért, hogy az évek óta gyűrűző finanszírozási gondokat ne egy lépésben akarják megoldani, és azért, hogy a tömegközlekedés valóban alternatíva maradhasson az autózás mellett. A beígért munkabeszüntetésről körülbelül 2 hete lehet olvasni mindenfelé, akit váratlanul ért, az minden bizonnyal barlangban lakik, és általában évente egyszer lát embert. A káoszra lehetett számítani, de fel is lehetett készülni rá. Lelkileg biztosan. Az ember leporolta a biciklijét, megnézegette a vasúti menetrendet. Az ám, csakhogy

sztrájkol a VDSzSz is – azért, mert így tartja kedvük. Azért, mert a MÁV-Cargo privatizációból pénzt akarnak, ám a veszteség törlesztéséből nem kérnek. Azért mert “szolidaritanak” a BKV-dolgozókkal? Ne legyenek illúzióink. Erről a szrájkról tegnap óta tudunk. Tegnap délután jelentették be, hogy nekik nincs kedvük dolgozni menni. Úgy gondolták, Budapest totális lebénítása egy erős lépés lesz, és a(z irreális) cél szentesíti az (irreális) eszközt. Kérdés, hogy milyen áron. A VDSzSz sztrájkjainak eddig sem volt erős társadalmi támogatása, ezen most sem változtattak. És ha mindez nem lenne elég,

sztrájkol a Nap is – hogy mi okból, azt igazán nem tudom. Talán elfáradt a tegnapi verőfényes, 20 fokos, csodás bringázós idő után. Ehelyett ma esik, állítólag nem kis szél is lesz, és nekem nincs sárvédőm. Hogy érek így be az irodába…?

Tegnap olvastam egy érdekes bejegyzést a Starbucks bevételeinek amerikai visszaeséséről, és elgondolkodtatott. A cikket egy saját bevallása szerint “gyógyulófélben lévő Starbucks-függő” írta, aki – miután számára is érzékelhetővé vált a gazdasági recesszió – lemondott a reggeli Starbucks kellemes, ellenben viszonylag költséges megszokásáról. Felmerült bennem, melyik lesz a következő cég, ami a gazdasági visszaesést láthatóan megsínyli?

A tényleges luxuskategóriás szolgáltatásoknak mindig lesz piaca, gazdagok mindig lesznek. Az átlagember először a hétköznapi kis örömökből vág vissza, amiket mind meg lehet oldani olcsóbban, mégis, illeszkedik a napi rutinba és az ember nehezen válik meg tőle.

Neked mi jelent a hétköznapokban luxust? Miről mondanál le először?

Azt mondják, árulkodik az emberről a környezete, a tárgyak, amivel körülveszi magát. Újabb mémbe szállok be, ami természetesen a Twitteren indult be. A téma ezúttal nem a zene, hanem, hogy hol dolgozol. Nos, én is csináltam fotót, és rá kellett jönnöm, hogy ideje lenne beszerezni egy olcsó-de-jó kis kompakt gépet, mert ami van az egyrészt 5 kép után elemcseréért sír, másrészt a képminőség is hagy némi kívánnivalót maga után… Node itt az én asztalom (és kattintásra megnő, wow):

Minimálnak nem mondható, nagy ülőlabdás, parafatáblán fényképes, asztalon kacatos dolog ez. Eszembe jutott persze a rendrakás lehetősége, de hol maradt volna akkor az autenticitás? Külön felhívnám a figyelmet a parafatábla tetején rendezetten lógó fülbevalógyűjteményre. :)

Ha már fotóztam, kipakoltam a táskámat is, à la Kispad, ez se egyszerű.

A szeméten kívül, amit most sikerült kitakarítanom belőle, van itt: tükör, szájfény és parfüm egyben, rúzs, kézkrém, Mebucain, papírok, kölcsöncd, körömreszelő, eheti Figyelő, könyv (Jack Kerouac: On the Road), filofax, kesztyű, Koronixtól nyert pasztilla-törölköző, pénztárca, labello, esernyő, irattárca (benne bérlet, diák, személyi, jogsi, névjegyek, stb.), telefon1, telefon2, pendrive, tampon, hajgumi, zsepi és mp3-lejátszó.

Adott esetben bekerül még 1 alma, joghurt, váltásruha, kisnesszeszer (mintha ennyi sminkcucc nem lenne elég)… Talán azt mondani se kell, hogy a strapabíró táskákat szeretem.

Jöttem ma dolgozni. Nyugatiban leszálltam a metróról, fel a mozgólépcsőre, bérlet elő, ellenőrök előtt nyilván tömeg, megállok, mikor egy idősebb férfi olyan erővel sodródik el mellettem, hogy majdnem feldönt. Ezzel nyert cirka 10 másodpercet. Persze utolértem, kb 2 perc múlva, a körúton. Eszembe jutott, hogy esetleg megkérdezem tőle, hova sietett ennyire? Miért kellett mindenkin keresztülgázolnia? Aztán papírkutya voltam, és inkább csak magamban füstölögve vágtattam el mellette.

Néha nagyon elegem tud lenni Budapestből. Például ma reggel. Mindenhol rengeteg ember, tülekedés, tolakodás, sietség… a másik meg le van szarva. Persze, velem is előfordul, hogy rohanok valahová (nem is olyan ritkán), de valahogyan elhanyagolhatónak érzem azt a 10-30 másodpercnyi előnyt, amit a másik fellökésével érhetek el. Lehet, én vagyok rosszul összerakva, de nem értem: nem lenne sokkal jobb mindenkinek, ha figyelnénk egymásra? Néha egy-egy mosoly a másikra az egész délelőttöt fel tudja dobni. És igazán semmiség.

Kéne valami civil szervezetet alakítani erre. Lehetne csinálni sok furcsa akciót. Például: ‘mosolyogj reggel!’ vagy ‘add át a helyed az időseknek!’ vagy ‘engedd át a gyalogost a zebrán!’ esetleg ‘állj jobbra a mozgólépcsőn!’. És ezeket mind-mind flashmob-szerűen, egy helyen minél nagyobb tömegben, hogy hasson. Ki csatlakozik? :)

Így, majd’ két hónap elteltével újra sorraveszem a fogadalmakat, mennyire sikerült betartani őket.