Stresszoldás

3 Feb 2009 Kategória: morr, munka

A mai értekezleten kezdett el körvonalazódni bennem az ötlet: kéne egy stresszszoba a gyárba. Persze nem csak hozzánk, hanem minden hozzánk hasonlóan magas stresszszinttel rendelkező gyárba.

Mindenkinek járna naponta 5-10 perc (~1 szál cigi), amikor magára zárhatja a hangszigetelt ajtót, és birtokba veheti a kis szobát. Lenne benne mászófal, futópad és egy hatalmas boxzsák, természetesen kesztyűvel – és ezek még csak az első ötleteim.

A másik megoldás, hogy a hetiértekezletek után kap mindenki 1 óra szabadidőt, amit csak és kizárólag a közeli fitnesszteremben tölthet el, ámde a cég kontójára. Azt hiszem, egy hónapon belül életem legjobb formájában lennék.

Obama @ Wordle

22 Jan 2009 Kategória: fun, web

Barburunál találtam, és eljátszogattam vele én is. A Wordle a felhasználó által megadott szövegrészletből vagy url-en található szövegekből alkot felhőt, a szokásos hangsúlyokkal. Ezen felül fully customizable: lehet változtatni a szöveg színeit, elrendezését, betűtípusát, és még ki tudja mi mindent.

Az érdekes mégis az elmentett képek galériája: talán nem is annyira meglepő, de az angol nyelvű szövegek nem elhanyagolható hányada Barack Obamához és/vagy a beiktatásához kapcsolható. Így néz ki például Obama első elnöki beszédjének Wordle-változata:

A galériában azonban megtalálhatunk minden mást is a Rómeó és Júlia prológusától kezdve egészen a Fruzs.hu-ig. Nahát!

Az első és legnagyobb hibám a képek késői előhívásra adása volt, ebből adódott igazából a nagy késés. Na de előről. Szuper ajándékötlet jutott eszembe Nándinak, amiben van fotó is meg némi lakberendezés is: előhívom néhány Budapestről készített fotóját, és szép keretbe teszem, milyen jó is lesz ez. A végeredmény valóban jól alakult, no de nézzük lépésről lépésre. Tovább »

Karácsonyi különkiadás

24 Dec 2008 Kategória: fun

Idén is, mint tavaly, elindult az Élőben a fa alól. Az igazi geekek laptoppal az ölben karácsonyoznak, így a következő 3-4 napban sok hasonszőrű bloggerrel karöltve lelkesen frissítjük majd a blogot. Ha már uncsi a család vagy elég volt a töltöttkáposztából, kövess minket ott, és szavazz a diósbeiglire. Diósbeigli for prezident!

Boldog karácsonyt mindenkinek!

2008 legjobb márkái

13 Dec 2008 Kategória: pr/marketing

Elhangzott egy kérés a Twitteren néhány napja, hogy osszuk meg, mi volt idén a 10 kedvenc márkánk. A felsorolások mindenképp szubjektívak, a márka lényege az érzelmi kötődés, ezért is írtam indoklást a lista minden tagjához. Tehát az én kedvenc márkáim 2008-ban:

  • a Mini: mert a Mini örök. Az a szubjektív része, hogy ha nagy és gazdag leszek, ilyen autót akarok, mert pici és aranyos, de ezzel együtt is menő. Objektívabban nézve pedig egy jól felépített márka, ötletes megjelenésekkel, határozott image-dzsel. A legnagyobb örömömre pedig már Budapesten is egyre több Minit látni.
  • a Piros Pöttyös: mert ez az a márka, amit mindenki szeret, a nagybetűs Magyar Édesség. Ebben nincs különbség a vallási- vagy épp párthívek között. Mert a Túrórudi jó. És pont. A honlapja pedig több, mint jól kialakított: rengeteg információ, letölthető háttérképek, reklámspotok – minden, ami szem-szájnak ingere.
  • a CIB: mert bár Lelkes Emese jó (sőt, remek!), de a Doki szemeit semmi nem übereli, mikor az Asszisztensnőre néz. Lehet, hogy az én perverzitásom, de szeretek szappanoperát nézni a reklámblokkban is.
  • a Comedy Central: mert végre van egy nézhető magyar adó. Instant kedvenc lett a Susogós Mackók, és elhozta nekünk a How I Met Your Mother-t vagy épp a My Name Is Earl-t. Szerintem elég, ha annyit mondok, hogy hétvégén kisebb megszakításokkal konstans ez megy a háttérben.
  • a Napirajz: mert zseniális. Lehet, hogy nem kimondottan illik a márkák közé, de Grafitember annyira nem is napi rajzai fogalommá váltak egy jól meghatározható körben. Megtanultuk tőle, hogy hogy használjuk az automatikus tárgyeset, és hogy minden Tibi Tibi. Ennyit szeretnék mondani.
  • a Coca Cola: mert a márkák márkája, az alfa és az omega. Ha lehet ilyet mondani, ő “találta fel” a márkát. És nagyon jól csinálják a dolgukat. Kólát nem sokat iszom, de a marketinggépezet dübörög, és még pr-re is van pénzük/energiájuk. Nagy pirospont jár érte!
  • a Starbucks: mert (látszólag) figyelnek a vásárlóikra, és mert sikerült olyan igényt teremteniük, hogy több ismerősöm – és én is – úgy várjuk az első budapesti Starbucksot, mint anno a 20 éve az akkori húszévesek a McDonalds-ot.
  • a Lush: mert jó termékeket árulnak, és ők azok, akik szerintem talán a legjobban csinálják a biot. Újratölthető samponosflakonok, környezetbarát csomagolások, minimális vegyszerrel készült termékek, nyáron ingyenes bicikliszervíz-akciók… ja, és az eladólányok mindig mosolyognak!
  • a Luis Vuitton: mert az idei (és jövő évre tervezett) fotósorozatai valami hihetetlenül ütősek – a kedvencem Sean Connery és Keith Richards. Másrészt pedig azért, mert ha lenne rá pénzem, tőlük vennék táskát. De pénztárcát biztosan.
  • és végül a Wondrebra: mert bár sose volt még tőlük melltartóm, de minden egyes reklámjuk zseniális, legyen szó tévészpotról vagy köztérről. Persze mondhatnánk, hogy ilyen hálás alaptémára könnyű kreatívkodni, de ami jó, az jó. És ez jó.

És neked mi volt a 10 kedvenc márkád az idén?

Itt vannak az ünnepek

11 Dec 2008 Kategória: metablog

Ennek örömére pedig kikerült oldalra egy Indafotó doboz, ami folyamatosan frissül az újonnan feltöltött képekkel. Persze ez annak is köszönhető, hogy tegnaptól boldog tulajdonosa vagyok egy aranyos, pici, saját kompaktgépnek. Csupa öröm és boldogság egy-egy születésnap!

Az ünnep örömére az rss-ikon is karácsonyi díszbe öltözött, és még én is megígérem, hogy ennél jóval többet fogok posztolni…!