Az első és legnagyobb hibám a képek késői előhívásra adása volt, ebből adódott igazából a nagy késés. Na de előről. Szuper ajándékötlet jutott eszembe Nándinak, amiben van fotó is meg némi lakberendezés is: előhívom néhány Budapestről készített fotóját, és szép keretbe teszem, milyen jó is lesz ez. A végeredmény valóban jól alakult, no de nézzük lépésről lépésre.

1. Válogassuk ki a képeket. Jelen esetben nagyjából 3 órán keresztül böngésztem Nándi indafotóra töltött képeit, a megfelelő kompozíciójú képekre vadászva, de türelem rózsát képeket terem.

2. Hívassuk elő a képeket, ügyelve a fekvő és álló méretekre – hiszen ugyanakkora betűket szeretnénk. Erre a célra lényegében bármelyik fotókidolgozó megfelel, bár általában van minimális rendelési mennyiség: végül dupla mennyiségű képet hívattam elő, hogy el is készítsék. Ezt a lépést célszerű a lehető leghamarabb meglépni, hogy ne járjunk úgy, mint én, aki a legnagyobb karácsony előtti hajszában próbálkozott – sikertelenül.

3. Szerezzük be a képkeretet. Én az IKEA-ban voltam, de mivel a legnagyobb az 5 kép befogadására alkalmas keret volt, kénytelen voltam plusz egy lépést beiktatni:

4. Szerezzünk a képkeretbe illő (szép) kartont. Ez nem egyszerű. Ha már minden alkatrészünk egyben van, kezdődhet az összeállítás.

Fruzs: DSCN0325 elso lepes

5. Kisebb (karton)papírokra megrajzoljuk a betűket, kivágjuk és megnézzük, illik-e a fényképre. Ha nem, kezdjük előről az egészet. Mikor ezzel elkészültünk, elővesszük a már méretre (a keret méretére) vágott kartont, és

Fruzs: DSCN0328 mintabetuk

6. sorvezetőt húzunk rá puha ceruzával, majd az előzőleg már kivágott formák és egy sniccer vagy olló segítségével kivéssük belőle a betűket. Ezután leradírozzuk a sorvezetőt.

7. Következő lépés a képek elhelyezése. Ahol a betűk engedik, némi  celluxszal a kartonhoz erősítjük a képeket, majd megpróbáljuk beilleszteni a keretbe.

Fruzs: DSCN0336 keretben

8. Ennél a lépésnél nagyon vigyázzunk, hogy az üveglapot ne törjük el egyetlen mozdulattal, mint ahogy nekem sikerült. Ha a képek a keretben vannak (üveggel, vagy anélkül), kössük át az egészet egy nagy masnival, és prezentáljuk a boldog célszemélynek.

Fruzs: DSCN0338 masni

Opcionális 9. Vigyük el az egészet egy képkeretezőhöz, aki kidobva a szar IKEA-keretet, strapabíró és szép keretet varázsol képünkre.