Tavaly nyáron azon izzadtam, hogy szerezzek magamnak egy gyakornoki helyet, ahol tanulok, tapasztalatot szerzek, és fejlődhetek. Akkor leginkább a bormarketing felé kacsingattam, azt hittem, az lesz az utam, de ez sok körülménynek köszönhetően nem így alakult. Nem titok, hogy tavaly október óta a Blogternél dolgoztam, márciusig gyakornokként, áprilistól kezdve pedig… nos, maradtak a feladatok, újabb titulus pedig nem társult hozzá. Őszintén mondhatom, hogy jól éreztem magam, főleg az első időkben. Feladatokat és velük felelősséget is kaptam, sokat tanultam az online reklám működéséről, és a kollégákkal is jó volt együtt dolgozni.

Egy idő után viszont éreztem a fejlődési lehetőségek hiányát, egyre inkább hiányoztak a kihívások, így elkezdtem keresni valami mást, és egy szerencsés véletlen folytán, több hónap után ez sikerült is. Egy év Blogterezés után jövő hét hétfőtől a hvg online csapatát fogom erősíteni ügynökségi kapcsolattartóként. Van bennem még némi drukk, de remélhetőleg helytállok majd és jól fogom magam érezni.