Fiktív esettanulmány következik, “Reklám a blogban és a trollok” címmel: vegyünk egy viszonylag nagy olvasótáborral (1000 feliratkozó körül) rendelkező blogot. Emberünk rengeteg energiát fektet a blogírásba, posztol hetente többször, általában a témájába/szakmájába vágó dolgokról. Kommenteket is kap rendesen, van kritika is közte, de általában nem trollkodás, hanem normálisan megfogalmazott ellenvélemény. Adott blogger ekkor arra gondol, hogy ő szeretne valami kis pénzt is keresni ebből, hiszen nem kevés időt áldoz az írásra, hátha forintosítani lehet valahogyan. No de hogyan, s mi áron?
Megfelelő helyeken jól meghirdeti, hogy ha adnak neki tesztelésre szoftvert/hardvert, olvasásra könyvet, hallgatásra zenét, akkor arról ő ír egy posztot, talán még pozitív kritikát is. Normális ember ilyenkor kiköti, hogy a termék lehet szar is, ebben az esetben viszont kösszép’ és vége az együttműködésnek. Megkapja tehát a könyvet/cd-t/szoftvert/hardvert/gumikacsát, megnézi, véleményt formál róla, és ez a vélemény jó. Megírja tehát a blogban, kis (X)-szel a cím mögött, disclaimerrel a posztban, majd vár.
És nem is kell sokáig várnia, az első 3 komment között biztosan befut az első troll is. Aki csak annyit közöl hogy a blogger köcsög kurva, aki lefekszik a pénznek. És ami a legszebb, hogy a trollok sokszor a blog állandó olvasóiból is kibújnak. Mert felháborodnak, és kikérik maguknak. Mit? Azt, hogy az általuk adott esetben hónapok/évek óta olvasott blogger esetleg szeretne pénzt kapni a munkájáért. Azt valahogy elfelejtik, hogy a blogger is ember, ráadásul ugyanaz az ember, akit hónapok/évek óta azért olvasnak, mert
Kérdem én, ha egy jóbarátom elmegy egy termékbemutatóra, majd elmeséli nekem, hogy látott egy hiperszuper porszívót, ami még az alsó szomszéd szőnyegéből is kiszívja a port, annyira fasza, akkor őt is el kell küldenem a búsba?
Annyi reklámot tolnak az arcunkba, hogy elfelejtünk valamit: gondolkodni. A reklám nem szükséges rossz, a reklám segíthet választani. Nem kell mindennek és mindenkinek bedőlni, de az azonnali és ész nélküli támadás legalább annyira ostobaság, mint egy pénzkereseti lehetőséget kihasználatlanul hagyni. Mert van, akinek sikerült.
[A bejegyzés hirtelen felindulásból született, doransky legújabb bejegyzését olvasva, egy másik aspektusról.]
July 17th, 2008; 1:11-kor
Leginkább hátööö. A fent leírt eset pont az, amikor minden szépen le van írva, körbe van rajzolva, de valahol mélyen érződik, hogy a reklám és a szerkesztett tartalom keveredik. Még akkor is, ha jóelőre kikötötték, hogy akár még elmarasztaló vélemény is születhet.
Szóval pontosan értem a letrollozottak álláspontját. Valami olyasmit látnak/vélnek sérülni, amit fontosnak gondolnak.
July 17th, 2008; 1:22-kor
Plastiknak átmenetileg sikerült, bizonyítani nem bizonyított a dolog, hogy működőképes.
July 17th, 2008; 1:53-kor
Jó a bejegyzés, egyetértek. Nyugaton teljesen bevált ez a fajta terméket kapok-írok róla típusú blogolás.
Mondjuk, ha gyenge terméket ajnároznak, fizetett bejegyzésben, ott van gond, de ott úgyis kilóg a lóláb.
Olvasok külföldi blogokat és nem tudom, hogy csak nekem tűnik e úgy (vagy ott gyorsabban, keményebben moderálnak?) hogy ott közel sincsen ennyi, ilyen szintű trollkodás. Szinte mindenhol csak pozitív kommenteket látok, gratulációkat vagy kritikát, de azt is kultúrált-érvelő hangnemben. És még mielőtt bárki megemlítené, tudom- ott sem kolbászból van.. (:
July 17th, 2008; 8:22-kor
nem is azt akartam ezzel mondani, hogy működőképes a modell, és hogy mindenki, hajrágyerünk. értem azt is, hogy van ebben a dologban aggályos pont, nem kevés.
de azt nem tudom megérteni, hogy van egy ember, akit olvasol, szereted az írásait, majd ír valami olyanról, ami nem 100%-ig az ő ötlete, de a saját véleményét tükrözi, és a jófej-jóhumorú-kedves-aranyos bloggerből hirtelen átfordul nagyjából az antikrisztussá.
July 17th, 2008; 9:57-kor
Fruzs(i),
nem kell engedni a kommentet, csak a trackback-et. tudom, hogy ez is komment, mégis ilyen egyszerű. kulturáltabb lenne a blogtér, mert csak posztok, és riposztok lennének. senki nem írná tele a saját blogját, fölöslegesen sértő, bántó megjegyzésekkel, mert azzal önmagát minősítené le.
a hiba a készülékben van. a szerző mérnök.
July 17th, 2008; 12:14-kor
kutacs, ebben is van valami, de én szeretem nyitva hagyni a kommenteket. lehet, hogy valaki odaírna 3 értékes mondatot, de mondjuk nincs blogja, vagy egyszerűen nem veszi a fáradságot arra, hogy megírja.
tudom, az emberek általában hajlamosabbak egymondatos/egyszavas “megmondásokkal” tönkretenni egy poszt kommentjeit, de naiv vagyok, és még mindig próbálom elhinni, hogy lehet jobb.
a blogter pedig egy külön mikroközösség, szerintem abból ne általánosíts… :)
July 17th, 2008; 18:24-kor
Meglátjuk, de szerintem is működőképes a modell. Még itthon is. Bár az is biztos, hogy egy-egy témából nem fog 200 blogger megélni, csak 1-2.