Ma reggel a villamoson utazva – morcosan, álmosan, tipikus hétfőreggeli hangulatban – a végállomáson akaratlanul is elmosolyodtam. A megszokott ajtónyitás vagy “Batthyány tér, végállomás!” helyett valami egészen mást kapott az utazóközönség. A sofőr közölte az állomás nevét, az átszállási lehetőségeket, majd mindezek után nagyon szép napot és további kellemes, balesetmentes közlekedést kívánt. Neki valószínűleg nem került sok energiájába, de engem sikeresen átlendített a ma reggeli holtponton.

Nem több, nem kevesebb. Ennyi kell ahhoz, hogy te is és mások is jobban érezzék magukat kicsit. Egy mosoly, néhány kedves szó. Két másodperc.