Jöttem ma dolgozni. Nyugatiban leszálltam a metróról, fel a mozgólépcsőre, bérlet elő, ellenőrök előtt nyilván tömeg, megállok, mikor egy idősebb férfi olyan erővel sodródik el mellettem, hogy majdnem feldönt. Ezzel nyert cirka 10 másodpercet. Persze utolértem, kb 2 perc múlva, a körúton. Eszembe jutott, hogy esetleg megkérdezem tőle, hova sietett ennyire? Miért kellett mindenkin keresztülgázolnia? Aztán papírkutya voltam, és inkább csak magamban füstölögve vágtattam el mellette.

Néha nagyon elegem tud lenni Budapestből. Például ma reggel. Mindenhol rengeteg ember, tülekedés, tolakodás, sietség… a másik meg le van szarva. Persze, velem is előfordul, hogy rohanok valahová (nem is olyan ritkán), de valahogyan elhanyagolhatónak érzem azt a 10-30 másodpercnyi előnyt, amit a másik fellökésével érhetek el. Lehet, én vagyok rosszul összerakva, de nem értem: nem lenne sokkal jobb mindenkinek, ha figyelnénk egymásra? Néha egy-egy mosoly a másikra az egész délelőttöt fel tudja dobni. És igazán semmiség.

Kéne valami civil szervezetet alakítani erre. Lehetne csinálni sok furcsa akciót. Például: ‘mosolyogj reggel!’ vagy ‘add át a helyed az időseknek!’ vagy ‘engedd át a gyalogost a zebrán!’ esetleg ‘állj jobbra a mozgólépcsőn!’. És ezeket mind-mind flashmob-szerűen, egy helyen minél nagyobb tömegben, hogy hasson. Ki csatlakozik? :)