És egy váratlan fordulattal mégis eljutottam a koncertre. Érdekes élmény volt, az elején nem gondoltam volna, hogy élvezni fogom. Mikor megérkeztünk, a Sportaréna fele félig tele volt, csupa-csupa 14-16 éves emóssal. Ennek persze volt pozitív hozadéka is: az átlagmagasság úgy 160 centi körül mozgott, így én is láthattam (volna) valamit. Ezt gondoltam egészen a 30Y koncertig, amikor is óriási tömegek kezdtek elénk, mögénk, mellénk, és néha belénk áramlani.

A Muse-t már az utolsó sorok egyikéből néztük, ahol az átlagéletkor magasabb, a népsűrűség pedig alacsonyabb volt. A koncert meg nagyon jó. Hihetetlen jól szóltak, és bár a zenekarból csak a dobost láttam (néha), nagyon nagy bulit csináltak. Volt Supermassive Black Hole, Starshine, és ha csak ennyi lett volna, nekem az is elég. A ráadásban óriási kék lufikat engedtek a közönségre, én is majdnem hozzáértem egyhez. :)

Koncert után levezetésképp bokszoltunk egyet a metrórajutásért, és megittunk egy macifröccsöt/sört a Szimplában. Még ilyet, akarom.

Nándi beszámolója itt. [Fotóval a nagy kék lufikról.]