Szombat reggel fél 8-kor találkoztunk az Osztyapenkónál. Ez mondjuk így nem igaz, de legalább szállóigévé vált. Mindenesetre valamikor elindultunk és olyan délután 4 körül már Prágában is voltunk, ahol kalandos úton-módon még a szállást is sikerült megtalálni. Kipakolás helyett inkább kerestünk egy kellemesnek tűnő kiskocsmát, amit a napok folyamán törzshellyé avattunk, a pincérek és a már meglévő törzsvendégek legnagyobb örömére. Mindazonáltal büszkén jelenthetem, hogy fáradságos munkával, 3 nap alatt sikerült innen kiinnunk a Becherovka-tartalékokat. :)

Nem volt minden fenékig tejföl, és a csehek se mennek a szomszédba egy jó alapos szopatásért, ígyhát volt részünk ebben is. Kezdődött vasárnap reggel, mikor arra ébredtünk, hogy egy hajnalban a földből kinőtt tábla értelmében két kocsinkat elszállították, mert “tilosban parkoltak”. Mindez került autónként 1500 jó cseh koronába, amit tízzel szorozva megkapjuk a forintosított értékét – nem kevés pénz bánta ezt a kis kalandot. A pénzváltókkal sem voltunk túl jóban; az egyik helyen benéztük a commission-t, mert azt hittük, nincs, de persze volt. Fejenként 3000 Ft buktát jelentett a figyelmetlenség. A pofátlanság netovábbja viszont az a korombeli nyikhaj volt, aki minden szó nélkül, a váltáskor az orrunk alá nyomott egy térképet, majd, amikor keveselltük a kiadott koronát, közölte, hogy a térkép 75 Kc. Nemkell, kösszép’.

Little Devil’s WheelAzért persze a pozitív élmények voltak túlsúlyban, ilyenek például az evések-ivások. A törzskocsmánkban nem csak a sör volt olcsó (és jó), hanem a kaja is. Első nap farkaséhesen impulzív választottam a Macik névre hallgató ételt, ami konkrétan gnocchi és csirke volt tejszínes-spenótos-fokhagymás mártásban. 5/5. Másnap a Nánditól megirigyelt “Little Devil’s Wheel”-re esett a választás. Tócsni alap, rajta pikáns-paradicsomos szószban zöldségek és sertéshús. 5/4.5, de csak azért, mert a Macik megvettek kilóra. Volt még itt sültkolbász a Vencel téren, csülök a kiskocsmában, forralt bor, grog, abszint, Becherovka, és persze sör, sör és sör. Ja, és a Kofola. Mind-mind gasztroblogba való.

Evésen és iváson kívül azért a várost is megnéztük: mintha egy kicsinyített Budapesten jártunk volna, azzal a különbséggel, hogy az épületek alapvetően inkább középkoriak, mint klasszicisták. Majdnem minden sarkon belefuthatunk egy háztetőről áldást osztó püspök szobrába, vagy vízköpőbe. A Vár egy az egyben visszaadja a Budai Vár hangulatát, csak a “Mátyás templom” nem fehér, hanem fekete. Az Óváros tér megfelel a Vörösmarty térnek, a Vencel tér viszont egyedi, inkább emlékeztet a velencei Szent Márk térre, csak galambok nélkül (hálistennek). Megnéztük a Vysehrad-i várat is (amellett laktunk), a lőportornyot a belvárosban, a kis utcácskákat, kávézókat, ajándékboltokat. Lehetne még regélni napokig, de beszéljenek inkább a képek.