borok és pezsgők

Tegnap felnéztünk a Várba, a Borfesztiválra, ahol sikerült elkölteni nem kevés pénzt, és ezért megkóstolni nem kevés bort. Felsorolásszinten [for the record]: Bujdosó Sauvignon Blanc 2006, Szőke Mátyás Chardonnay 2006, Varsányi Pincészet Cserszegi Fűszeres 2006, Heimann Viona 2005, Dúzsi Kékfrankos Rosé 2006, Frittmann Kadarka Siller 2005. A legjobb választás ebből a Heimann Viona volt, amit ráadásul nem is én kértem, de Szabinak nem elég kifinomult még az ízlése nem ízlett túlságosan, és nekem adta. Cserébe megkapta a maradék rosémat – win-win.

Közben elfogyasztottunk fejenként egy töki pompost, ami lehetett volna jobb is, és egy sajttálat, ami – tekintve, hogy egyikünk sem éppen ínyenc – konkrét pénzkidobás volt, a tálak egy része ugyanis a kukában [vagy mellette] landolt… Zárásnak pedig szinte már hagyományosnak tekinthető módon a Csordás-Fodor Borászathoz vonultunk, ahol húgommal az almádi ismerősökkel dumáltunk, és nem utolsó sorban ingyen ittunk.

Nándi képei itt.